2018. április 3., kedd

Papírzörgések - zenék a könyvekben 2. \\Ready Player One//

Ahoy! Mint már mondtam, imádom, amikor egy könyvben sok-sok zenei utalás van, és akkor meg pláne, ha fel is ismerem közöttük a kedvenc előadóimat. :D
Most is egy különleges bejegyzéssel érkeztem, ugyanis ma végre elolvastam a Ready Player One-t, Ernest Cline alkotását. Őszintén szólva nagyon-nagyon tetszett a könyv, és mivel a 80-as évek korszakára épül rengeteeeeg olyan alkotót, írót, filmrendezőt, zenét és persze játékot sorakoztat fel a mű, én pedig vigyorogtam, mint a vadalma, ha valamelyik kedvencemre utaló leírást olvastam. 
Mivel már volt egy ilyen bejegyzés, végre eljött az idő, hogy folytassam, úgyhogy hozok nektek egy jó hosszú zenés listát a könyvből. ^^
Készüljünk fel az időutázásra, irány a '80-as évek! :D

Onigo Bonigo - Dead Man's Party


Duran Duran - The Wild Boys



Midnight Oil - Beds Are Burning



Basil Poledouris - Conan The Barbar



Aqua - Doctor Jones



New Order - Blue Monday



Duran Duran - Union of the Snake



Billy Idol - Rebel Yell


Cydi Lauper - Time After Time



L. A. Style - James Brown Is Dead



Blondie - Atomic 



Wham! - Wake Me U, Before You Go-Go



The Offspring - Million Miles Away




John Waite - Change



Pater Gabriel - In Your Eyes



Def Leppard - Pour Some Sugar Me


Rush - Syrinx


Rush - Subdivisions


AC/DC - Dirty Deeds Done Dirt Cheap

Ez a személyes kedvencem. :3

Bár ezek név szerint meg voltak nevezve a könyvben, még számos más banda, és énekes is felbukkant benne, csak említés szintjén, de gondoltam őket se hagyom ki:
The Police
R.E.M
Journey
Pink Floyd
Brian Adams

Azt hiszem nagyjából ennyi klasszukus 80-as évekbeli sláger "hangzott" fel ebben a szuper könyvben.
Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés! ^^
Legyetek jók, ha tudtok! ;)

2018. március 31., szombat

Húsvéti (nyuszi özönös) Book Tag

Ahoy! ^^
Az a meglepetés ért, hogy kihívtak egy Tag-re, aminek nagyon-nagyon örülök, ezer köszönet Tisziánnak. ^^
Szeretem a Húsvétot, mert ilyenkor sok-sok finomságot lehet enni, (áldom annak a nevét, aki kitalálta a sárga túrót *-*) tojást hímzünk, és mindenhol nyuszikat lehet látni. 
Bár nekem sajnos nem lehet nyuszóm, most kiélem a hajlamaim, és teli lesz nyuszkós képekkel a tag, szóval előre is készüljetek fel a nyuszis-booktages áradatra! :D
Kezdjük is el! ^^

NYUSZIK ~ Egy könyv, amiből lehetne több is, azaz örülnél a folytatásnak. ~
Eddig Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógiának hiányoltam a folytatását, mert nem tudtam elhinni, hogy lehet ilyen béna a vége, bár maga a könyv és a trilógia az egyik kedvencem, mégis annyira szerettem volna, hogy ha jobban alakul a vége is. DE! Most egy újabb trilógiát tervez az író, én pedig visszahajózhatok a kedvenc világomba, Layrahoz, Panhoz, és a daimonokhoz. :3 Ha elgondolkozom, milyen daimon illene hozzám, minidg egy kolibri ugrik be, mondjuk amúgy is imádom azokat a madárkákat. :3 
A Szirt krónikáinak hiányolom még azt, hogy a többi részét is fordítsák le, de sajnos ez nem igen fog összejönni, pedig Ágos történeteit is nagyon szerettem.




HÚSVÉTI TOJÁS ~ Egy könyv, ami meglepett ~
Alessandro Baricco - Az ifjú ara. Páromtól kaptam még karácsonyra, és amikor elolvastam határozottan meg voltam lepődve. Azt már megszoktam Baricco-tól, hogy elvont, és töredezett, mégis olyan szépen leírja az emberi lélek különös rezdüléseit. De nem gondoltam volna, hogy egy szeretkezéshez szükséges gyorstalpalót kapok egy leszbikus ágyjelenet során. De ezt se úgy képzeljétek el, mint a mai erotikus könyvekben, hanem egy olyan kifinomult, és nőies, és természetes, és gyengéd jelenet volt, ami emberi szenvedéllyel volt megtöltve, miközben az idősebb nő belevezette a fiatalabbat a férfiakkal való együttlét rejtelmeibe. Nekem kifejezetten tetszett, de maga a történet is szerintem nagyon ütős, elgondolkoztató, és mélyen szántó. 
Bariccot olyan olvasni, mintha egy felhőben ülnénk. Ködös, gyengéd, puha és mégis rejtelmes. Nagyon szeretem a könyveit, és az összes Helikonos borító, annyira gyönyörű, olyan letisztult és annyira illenek a könyveihez, mindegyiket imádom, de a Selyem könyvborítója a legnagyobb kedvencem.




TOJÁSVADÁSZAT ~ Egy könyv, amit nehéz volt megkaparintanod ~
Hm. Ide sorolhatnám az összes szakomhoz tartozó szakirodalmat. :DD
Igazából mindig nővéremnek volt kihívás a kivánságlistámon lévő néhány könyvet megszerezni szülinapomra, mint Diana Wynne Jones Palota trilógiája, aztán Madeline L'Engle Időcsavar sorozata, meg Radnóti összes versének a gyűjteménye. Szóval szegénynek mindig sikerült feladni a leckét, de mivel ügyes tesóm van, ezek a könyvek a plocomon csücsülnek. :3 




BÁRÁNYKÁK ~ Egy gyerekkönyv, amit a mai napig élvezel ~
Molnár Ferenc - A kékszemű című könyve. Akárhányzsor elolvasom, akárhányszor csak nézegetem a rajzokat, mindig nagymamámat juttatja eszembe, mert én is túl korán vesztettem el, ahhoz, hogy midnenre emlékezzek, de ez a köny kis korom óta sokat segített abban, hogy az óriási hiányát fel tudjam dolgozni, hiszen megnyugtatott a tudat, hogy ő is angyal lett, és az égből vigyáz rám. Még azt is hozzáköltöttem, hogy mindeki, aki meghalt egy csillagban lakik, hogy onnan figyelje a családját, és ezért van olyan sok csillag az égen. Nos, már akkor eléggé élénk volt a fantáziám.
Jaj, majdnem kihagytam a Tappancs könyeit. Az egyik legmegindítóbb kutyás könyv, amit 9 évesen olvastam el, és nagyon sok mindent tanultam meg a 3 kötetes sorozatból. 

TAVASZI VIRÁGOK ~ Egy borító, ami a tavaszra emlékeztet ~

FELTÁMADÁS A HALÁLBÓL ~ Egy könyv egy elhunyt írótól
Boris Vian - Szívtépő. Imádom. Elvont, beteg, groteszk, és olyan társadalom kritika, amely még ránk is húzható, egy olyan világban, ahol egy lovat keresztre feszítenek, ahol az anyai ragaszkodás, és féltés határokat nem ismerve bebörtönöz. Szerintem Vian csúcspontja, írói kiteljesedése ez a mű. És aki elolvassa annak a könyv széttépi a szívét. Meg a lelkét. 




KOSÁRKÁK ~ Egy könyv, ami a kívánságlistádon szerepel ~
Hm. Jelenleg a molyos listámon 95 könyv van, és persze a nagyja mind szépirodalom, és kb.már beszerezhetetlennek nyilvánított könyvek. Kell neked ennyire elvontnak lenned, Moro. Úgyhogy most nem egyet, hanem (nem-nem mind a 95 db-t XD) néhányat kiemelnék. Gyarmati Fanni naplója, Mórizc Zsigmond naplója. Imádom a naplókat, közelebb hozza szerintem, az olvasókat az írókhoz. Mórizc az egyik kedvenc magyar íróm, imádom a naturalisztikus novelláit, annyira valósághűen ábrázolja a paraszti élet dogmatikus, néha groteszk világát. 

Aztán mindenféle szuper klasszikus disztópia után is ácsingózom egy ideje. Meg nem rég került fel nálam Philip K. Dick VALIS és az Ubik című műve. Meg még a Dűne is várat magára és természetesen az egyik nagy hiányosságom is, Terry Pratchett könyvei sem maradhatnak ki a gyűjteményemből. 



JELLYBEAN ~ Egy könyv, ami édes ~
Stephen King - A remény rabjai. Stephen Kingtől az egyik kedvencem. Annyira megindító történet, és bár a történet börtönös sztori, semmilyen toikus klisét nem láttam benne, egyszerűen elképsztő, mire nem volt képes a műben a két főszereplő. 

És akkor én is továbbküldöm a tag-et, olyanoknak, akik még nem kapták meg, ahogy látom, Zsazsi, már megkaptad. :D
Henna

Már kíváncsian várom a válaszotokat! ;)



Ebben a halomban megtalálod:

2018. március 26., hétfő

Élménybeszámolósdi: Rainbow - Nisha Roboku no Shichinin

Ahol a szivárvány elkezdődik


Anno, amikor az Anime Love HUN-on voltam valamilyen adminszerű pozícióban Lara néven, még az egyetem elején voltam, és volt időm animéket is nézni, meg ismertetőket is írni, szóval, amikor felvettek ismertetőírónak kellően lelkesen csaptam a hullámok közzé, de ez a lelkesedés elapadt, meg időm se volt már ezzel foglalkozni, meg az oldallal sem, így kiléptem. XD Ez idő alatt max 3-4 ismertetőt írtam, így most úgy döntöttem elhozom nektek az egyiket, a dobogós animék közzül. ^^





A cím ne okozzon senkinek se semmi félreértést, ez nem egy melegekről szóló sztori. 
1955-ben járunk, és Japán még egyszerűen nem bírta kiheverni a második világháborús károkat/traumákat. Ez a hangulat szinte az egész animét átjárja. Mint ahogy a borítón is látható egy börtönös történettel állunk szemben.  A kezdetén egy esős napon a busz felvesz 6 különös fiatalt, és két igen rémisztő alakot. Az arcukat nem látjuk, le van takarva mindegyiknek, de a szemük többet ér minden másnál, kiolvashatjuk belőle mind az összezavarodottságot, mind néhányukban pedig elszántság tükröződik. Közben kiderül, hogy ők egy javítóintézetbe tartanak, mert valami olyasmit követtek el, amit az akkori társadalom megbocsájthatatlannak tartott. Mondhatni töretlen büszkeséggel lépik át az intézet küszöbét, de hamarosan be kell látniuk, hogy itt semmire se mennek vele, és ezek mögött a falak mögött nem számíthatnak csakis saját magukra. Azonban mind a hatukban már pattanásig feszül a húr; a feszültség és az elveszettség miatt, és nem csoda, hogy összeverekednek cellatársukkal, Sakuragi Rokurotaval. Ámbár hamar rá kell jönniük, hogy az idősebb társuk nem az a negatív alak, akinek elsőre gondolták, és rájönnek, hogy ő az egyetlen személy, akibe kapaszkodhatnak ezen a pokoli helyen. Megfogadják hát, hogy összetartanak, és együtt szabadok lesznek.


Az animeben erős jellemrajzoknak köszönhetően mindegyik szereplő életébe és bűnébe kaphatunk belepillantást, és kiderül, hogy ők azok a fiatalok, akik csupán kénytelenek voltak bemocskolni a kezüket, ha ki akartak állni másokért, vagy csak megélhetést akartak biztosítani azoknak, akik fontosak a számukra. A bizalom se az egyik percről a másikra történik, ezért is élethű az anime, hogy az események szinte tényleg emberi módon történnek, és a változás is lassú, és szinte észrevehetetlen. Ezen a helyen rájön a néző is, hogy mennyire nem ismer határt az emberi kegyetlenség, és hogy ez a hely nem csak fizikailag, de lelkileg is megnyomorítja mind az ott tartózkodó fiatalokat, mind a dolgozókat. Hatalmas fejlődésen mennek keresztül a legelső rész óta a szereplőink és mondhatni, hogy a 17-16 éves kölykök a szemünk láttára vállnak felnőtté, ami természetétől adódóan egyszerre szívfacsaró és bíztató is. A készítők közben hiteles korrajzot adnak az akkori Japán életéből, és belepillantunk, hogy nem csak a férfiak helyzete volt elkeserítő, de a fiatal lányoké, és a háborúban megözvegyült anyáké is, és rájövünk, hogy abban a világban mindenki kénytelen volt egy kicsit bepiszkolódni.



Szereplők:

Minakami Mario

17 éves, és Mario a beceneve. Fontos szereplő, mondhatni a hat fős társaság egyik vezéregyénisége. Lázadó alkat. Nem tűri azt, hogy lekezelik, és mindennél jobban utálja, ha bántják a bajtársait. (Bár ez a többiekre is jellemző) Határozott egyéniség, és a mű végre egy érett férfivá válik.


Jokusuka Jou

16 éves, beceneve Joe. Visszahúzódó és nagyon kedves természetű, mondhatni egy kicsit lányos. A leggyengébb közöttük fizikailag, de ha elhatározásra jut, akkor azt minden áron végrehajtja. Nagyon jól tud énekelni. A szokatlan szőke haj azért van, mert csak félig japán.


Tohyama Tadayoshi

17 éves, beceneve Hetai. Kissé háttérbe szorul a karaktere, keveset tudni róla. Csendes és erős fiú, aki mindenben támogatja a többieket. Erős testalkata van, de belül megértő szív lakozik. Önfeláldozó alkat, társait előrébb helyezi magánál, ami nagy jelentőséggel bír a történetben is.


Maeda Noboru

16 éves, az egyik legfiatalabb köztük. Beceneve Suppon. Apró testalkata van, és előszeretettel használja a fogait verekedésben. Ám kicsi a bors de erős, nagy szájú, és hangot ad a véleményének, minden kihívást bevállal, és jó érzéke van a pénzhez is.


Matsu’ura Mansaku

17 éves, beceneve Kyabetsu. A legtestesebb abban az értelemben, hogy pocakos és kissé nyámnyila alkat, verekedésben alul marad, de a legkedvesebb és a legjószivűbb mind közül, és aliga nem a legvidámabb is. Kissé határozatlan, de nagyon ragaszkodik a többiekhez.


Nomoto Ryuji

17 éves, beceneve Daremoto. Kezdetben nem bízik senkiben és elzárkózik a többiektől. Mindent rosszal, de egy fontos esemény után ő is megtörik. Erős karakter, aki az akaratával mindenre képes, fizikai alkata még Káposztánál is rosszabb, de helyén van az esze. Sokat segít a többieknek a logikájával és a hihetetlen stratégiájával.


Sakuragi Rokurouta

A legfontosabb karakter, mondhatni ő a csapat szíve és motorja. Eszméletlenül tudja ösztönözni a többieket, különösen bölcs és tapasztalt. 19 éves, és 2 éve ül a javítóintézetben. Nagyon jól boxol, és mindenél fontosabb számára, hogy megvédje a kölyök társait. Anchannak (Öregnek) nevezték el a többiek.



  Az anime maga 2010-ben készült, és 26 részes. A munka a Madhause Stúdió (Death Note) kezében volt, így nem csoda, hogy lenyűgöző animációt kaptunk. Nekem különösen tetszett az, hogy a lényeges pillanatokat fotószerű képként rakták elénk, amiben nagyon szépek voltak a színek, és a stílus is nagyon nosztalgikusra sikeredett. Ami igazán figyelemre méltó, és érdekes, hogy semmi olyan elem nem szerepelt benne, ami a legtöbb fanserviceben megtalálható. Semmi chibik, semmi idétlen pofa, csak a kőkemény emberi vonások, és karakterek azok, amik végigkísérnek minket a sztoriban. kiemelném, hogy ERŐSEN 18-AS tehát én nem ajánlom gyermeteg lelkű embereknek, mert tényleg vannak benne brutális jelenetek, és ez nem abban az értelemben, mint egy darabolós horrorban, hanem konkrétan a beléd döfködik a kést, és jól meg is forgatják, miközben a padlóba is döngölnek. Mert van itt nemi erőszakon át a prostitúción keresztük a pedofíliáig minden, és ugye ezek azok a témák, amiket minden egészséges ember Tabuként emleget, és igyekszik elkerülni. 
Személy szerint én végigbőgtem mind a 26 részt, de csak azért mert túlságosan empatikus és érzékeny lelkületű vagyok. XD A narrátor szerepe egyszerűen tökéletes, nem idegesítő, nem kontárkodik mindenbe pont jókor szólal meg jó helyen. És neki is jár a plusz pont a különleges hangulatért. Kiemelném még az OST-ot is, a zene nagyon király, az op meg főleg, hiszen a Coldrain adja a zenét hozzá. Az opening színvilága és képei kissé komorabbak, de a végén mégis csak ott az a bizonyos fény, míg az ending teljesen sötét és szomorú világot tükröz.  Ezer szónak is egy a vége, mindenképpen érdemes megnézni annak, akit érdekel az ’50-es évekbeli japán társadalom, és egy igen ütős, csavarokkal teli animére vágyik. 




Ebben a halomban megtalálod:

Még mindig #ezvagyokén (Part 2.)

Ahoy, ahoy!
Megint megkaptam ezt a kihívást, de mivel az előző kissé hebehurgya és szűkszavú lett, úgy gondoltam most kicsit többet fogok rizsázni. :D A kihívást ezúttal Nadin küldte nekem, ezúton is szeretném megköszönni, hogy gondoltál rám! ^^ De, ha már Nadintól még egyszer megkaptam, ugyan csak megemlítem Zsazsit is, aki szintén visszajelölt rá, mert neki is ugyan csak köszönöm! :3
A szabályokat ismeritek, de azért bemásolom mégegyszer:

Szabályok:
~~ Kihívtak? Fogadd el – vagy ne, rajtad áll – és szánj egy bejegyzést a következő kérdések megválaszolására:

1. Ki vagy Te?
2. Mi az álmod?
3. Mi a kedvenc emléked?

4. Mi jelenti számodra a boldogságot?
5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
7. Mi a legnagyobb félelmed?
8. Hogyan látod magad 1 év múlva?
9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
10. Ki vagy mi az első számú motivációd?
11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy…


~~ Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.

Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a bloggert, aki Téged hívott ki.

1: Ki vagy Te?
*érdektelen informácóáradat közeledik* 1996. 01. 15-én láttam meg a reggeli napfényt, és már egészen pici koromban megmutatkozott a könyvek iránti óriási rajongásom, mert akárhogy igyekeztek anyáék betuszkolni a könyveiket a szekrénybe, én mindig kihalásztam őket és azokkal sétálgattam jobbra-balra, meg míg befértem nővérem könyvespolcára, oda mindig befeküdtem, és merengtem az élet nagy kérdésein. Nos, igen, van egy tesóm, 9 évvel idősebb nálam, és egyébként a családban kb. mindneki között van minimum 9 év, ezért is a 9 az én családi-misztikus szerencseszámom. :D Egyébként, hogy valamenniyre el tudjatok képzelni, szemüveges vagyok, barnás, hosszú hullámos hajjal (amit nem értek, kiskoromban szálegyenes volt, most meg a vége tiszta hullámos ._. XD) és világos zöld szemekkel pislogok a nagyvilágba.  Néprajz szakon tengődöm, utálom az egészet, de ezt már végig kell csinálni, maga a téma tök jó lenne, de a szakom egy fekete lyuk. Imádok sportolni, a mozgás az egyik fő mozgató rugóm, kiskorom óta apukám minidg beiratott valahova, szóval műkoriztam, talajtornáztam, 4 évig versenyszerűen kosaraztam, 3 évig lovagoltam, tollasoztam, és most pedig asthanga jógázom ha otthon engedi a szabadidőm meg a kedvem. Bolondulok a kultúrákért, ezért is volt kedvenc tárgyam az antropológia, lehet pályát tévesztettem, a szívemhez leginkább Ázsia, és Skandinávia áll a legközelebb. Ha két kedvenc országot kéne mondanom, akkor az Japán és Norvégia lenne. Ha már Japán, minden érdekel, ami az ő kultúrájukhoz tartozik, a valláson át, az épitészeten keresztül a társadalmukig minden-minden. :D A téli félévben pedig párom rávett arra, hogy vegyük fel a japán nyelvet, szóval a hiraganákat, és a katakanákat megtanultam, a kanji-kat meg nem értem. XD Imádom a metált és a rockot, a Nightwish volt az, amin felnőttem. Kedvenc együtteseim (a sok közül): Black Sabbath, Nazareth, X Japan, csak, hogy a kalsszikusokat megemlítsem. Viszont nagyon szeretem még az alternatív rockot, meg a klasszikus értelemben vett klasszikus zenéket is. :DD Kedvenc hanszerem a hegedű. :3 
Amit még nem említettem, szeretem a hasam, és a fura kajákat, az indiai konyha a szívem csücske. Szeretek mindenféle újdonságot ételek terén kipróbálni, így ettem már polipot, garnélát, kagylót, meg egyéb finomságokat, és amúgy nagyon finomak. :3 
Azt, meg hangsúlyozni nem is kell, mennyire szeretek olvasni, és írni. Mostanában ki nem látok a klasszikus világ- és magyar irodalomból, sokkal jobban lekötnek, és elgondolkoztatnak. Nagyon szeretem feléípteni a történeteimet, és néha csak úgy leülök beszélgetni a szereplőimmel, így ők is nagyon közel állnak hozzám. Ennek köszönhetően félig a valóság, félig a fantázia világomban maradtam, ezért bambulok el egyik pillanatról a másikra, és ezért keresem a felhők között a sárkányokat.
Nehezen barátkozom, viszon rettenetesen hűséges vagyok azokhoz, akiket megszeretek, borzasztóan tudok hozzájuk ragaszkodni. Heves természetem van, néha hirtelen is támadok, amikor nem kéne, persze aztán duplán meg is bánom. Amilyen hamar fellobbanok, olyan könnyen bocsátok meg, senkivel sem vagyok haragtartó, még azokkal se, akik megkeserítették az általános iskolás éveimet. Szeretek mindekinek segíteni, ahol csak tudok, talán túlságosan jószívű és önzelten vagyok, amit én nem bánok. Egyszer még 3. osztályban volt egy karácsonyi gyűjtés beteg, vagy szegény gyerekeknek, én pedig elküldtem a legkedvesebb Barbie babámat, amit amúgy szüleimtől kaptam karácsonyra, azzal a gondolatokkal, hogy hátha ő is úgy fog rá vigyázni, mint én, és hátha szebb lesz a karácsonya. Mindig is ezt a példát láttam magam előtt nagyapámom és másik nagyanyámon keresztül, hogy ami kevés is van, abból is adok másnak, és ezt most is így gondolom. Egyszerűen csak szeretem látni, ha az emberek boldogok! ^^ 
Azt hiszem, ez egy kicsit bővebb válasz volt, mint amilyennek elképzeltem, de remélem senkit sem riasztottam el magamtól! :D

2: Mi az álmod?

Nekem magyarul akkor is jobban tetszik.


Amúgy, ámodom arról, hogy 3 gyerekem lesz, attól, akit szeretek, egy kertesházban élünk, cseresznyefákkal, barackfákkal, almafákkal, és nefelejccsel, hogy soha ne felejtsem el a nagymamám. Lenne nyuszink, minimum 2, mert csak úgy teljes a nyusziélet, lenne két kutyánk, egy husky, mert az a kedvesem kedvence, és egy bernipásztor, mert értük én vagyok oda. És nem felejteném el szeretni öreg napjaimra se a férjem. Mert azt álmodom, hogy megéljük azt, hogy unokák rohangálnak körülöttünk, és aztán majd ketten egyszerre békésen elszunnyadunk örökre. És álmomban újra találkozunk egy szebb életben.

3: Mi a kedvenc emléked?
Azon kívül, hogy a párommal együtt lettünk, ide sorolnám azokat  a békés és ártatlan éveket, amiket oviskoromban töltöttem el. Valamint azokhoz az emlékekhez is szívesen visszatérek, amikor még nagyapám mesélt nekem mindenről. Mesélt arról, hogyan szökött meg a szovjet hadifogságból, mesélt arról, hogyan bújtatták el a határ mellett, mesélt arról, hogyan látogatta meg azt az embert 50 éves korában apukámmal. Mesélt arról, hogy úgy tanították meg őket lovagolni, hogy lócitromos volt az egész pálya és nekik szőrén kellett megülni a lovat. Megmutatta a kismadarak fészkét a postaládájában, kedvenc emlékem az, amikor akkor is kisétált a kapu elé, amikor zuhogott az eső, ha fújt a szél, ha már menni is alig bírt, hogy addig integessen a távolodó autónk után, míg el nem tűnünk a kanyarban. 
Kedvenc emlékem az, amikor együtt maradtam fent nővéremmel éjszakába nyúlóan, hogy együtt várjuk meg a későig dolgozó szüleimet, és fura 2000-res évek eleji popdalokat néztünk a viván. 
Szeretem azt az emlékemet is, amikor Sellővel összebarátkoztam, mert egy csodálats ló volt. Szeretem azt az emléket, amikor felülhettem a fantasztikus bernipászturunk hátára, 5 éves koromban, és a kutyánk pedig úgy vigyázott rám, hogy nem is estem le róla. 
Szeretem azt az emlékemet is, amikor a 10-es osztálykiánduláskor barátnőmmel hosszú, hajnalig nyúló köröket róttunk le a Pap-szigeten, és akkor váltunk igazán jó barátokká. 
Szeretem azokat az emlékeket, amikor még apukám tudott nevetni.

4: Mi jelenti számodra a boldogságot.
Ha látom, hogy a párom szeme felcsillan, ahogy észrevesz, és rám vigyorog. Ha adhatok neki valamit amit én sütöttem. Ha segíthetek valakinek, és utána látom a boldog mosolyát.

5: Mi jut eszedbe arról, hogy szépség?





Mert az éééééleeeet a zúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúr~~ 

6: Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
Még mindig lajhárnak, álomszuszéknak, segítőkésznek, bolondosnak, visszahúzódónak, kreatívnak.

7: Mi a legnagyobb félelmed?
Még minidg az, hogy a szemem előtt halnak meg a számomra legkedvesebb emberek. Meg a szellemi leépülés.

8: Hogyan látod magad 1 év múlva?
Mesterképzésen sínylődve, az angol nyelvvizsgával küszködve, a párom mellett. Mondjuk most örülök, hogy előbb túlestem a németen, mert az angol csak közelebb áll az emberhez, akkor is, ha gagyik voltak az órák gimiben belőle, és nem a némettel kell a béka hátsója alól elkezdenem, hanem egy minimális szintű angol tudással. XD

9: Mi volt a legnagyobb őrültség, amit csináltál?
Még minidig a csapda a szobámba, amibe nővérem belesétált. XD
DE! Most csak azért is agyalok. Hát általános suliban volt egy olyan program, hogy alsóban éjszaka bent aludtunk az osztállyal, és a lányok csapatostól bementek a fiú wc-be, és akkor nagyon bátornak gondoltuk magunkat. XD
Na jó, ilyenkor bánom, hogy nem volt túl izgalmas az életem, mert semmi őrült sztorim nincsen. :D

10: Ki, vagy mi az első számú motivációd?
Nagyapám a szeretete és az élethez való hozzáálása miatt. 
A párom a humorérzéke, és az őszintesége miatt.
Apukám az önzetlensége miatt, anyukám a határozottsága miatt, nővérem a türelme miatt.
Yoshiki a lelki ereje, a hite, a zenéje miatt.
*megpróbálja megállni.

*nem tudja megállni. * 



11: Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
Feltörlöm vele a padlót. 3:) 
Amúgy meg, ahogy előzőleg is írtam, lecseszném, hogy emberelje, meg moderálja már magát, és amúgy is ki nem állhatom, ha valaki a szeretteimet bántja. 

12: 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
Már ma se emlékszem rá. XD

+1: Fejezd be a mondatot - Arra vágyom, hogy...
...az emberek becsüljék meg azt, hogy igen is értékes az életük.
...ne halljanak ki az állatok, úgy mint a szélesszájú orrszarvú.
...ne tűnjenek el az országból a fecskék.
...az emberek vegyék észre, milyen csodákkal teli világba születtek, és ne rombolják le ezeket a csodákat.

Köszönöm, hogy elolvastátok! ^^
A kihívottam pedig Kykky! :D

2018. március 25., vasárnap

A HÓ SZÍVE - I. Dermedés

Ahoy, elkészültem az új fejezettel, nem bírtam vele nyugton maradni, mondjuk, ha rákattanok egy történetre, akkor addig írom, amíg van ötletem, aztán hagyom pihentetni. XD
Véres jeleneteket, és kegyetlenséget nyomokban tartalmaz, monjduk nem egy tingli-tangli történetnek terveztem, de gondoltam azért szólok. Mivel szerintem picit dúrvább, mint a Zúzmaralángok.
Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is, jó olvasást hozzá! ^^ 




A hideg téli éjszaka Vardumar egyik távoli falujában még a hangokat is megfagyasztotta. Gyászos kis falucska volt, kunyhóik csúcsos tetején vastag réteg hó pihent, a házikók falain megfagyott repedések futottak végig, és a sötétben csillogó jeges csíkok szabályos érrendszert képeztek a viskóknak. Mintha azok is sínylődő testek lettek volna, akik bármelyik pillanatban halottá dermednek. A házak körül örökre téli álomba merült, fagyott törzsű fák dőltek a hó súlyától hol jobbra, hol balra. Ágaikon hosszú, hegyes jégcseppek csüngtek. Némelyik fa ágán egy-egy megfagyott, szerencsétlenül járt madár kapaszkodott kicsi lábaival, és halott szemeikkel várták a soha el nem jövő tavaszi napfényt. A falu körül zord hegyek nyújtózkodtak az ég felé, így szinte teljesen elvágták az utat a szomszédjaitól. Néma, hangtalan gyilkos szél táncolta örökös keringőjét a falu fölött, arra várva, hogy a kint bóklászók arcára véres mintákat rajzolhasson. A nyomorúságos házak egy közepes méretű tó köré épültek, aminek a jégpáncélja olyan vastag volt, hogy egy mamut alatt se szakadt volna be, ám a férfiak kitartó lékelésének köszönhetően néhány apró lyuk fedte fel a sápatag, kéken csillogó vizet. A tó egyik végén kígyózó, hosszú, hófehér jégcsapok lógatták bele nyelveiket a fagyott vízbe. Amu faluja felett úgy tűnt, megállt a csend, megállt az idő, megállt az élet. 

A szabályos kör egyik házában megdermedt sikoly ülepedett meg a tetőgerendák fölött. Egy nő feküdt az összeizzadt ágyon, miközben lábai között egy eltökélt bába próbálta kimenteni a születendő gyermekét. Az asszony teste homorúra feszült a fájdalomtól, kék szeméből könny csorgott, hosszú, szőke haja csapzottan tapadt egész arcára. Vajúdása túl hamar kezdődött meg, és olyan fájdalmakkal járt, hogy nem segített neki az sem, hogy körbe-körbe sétáltatta a bába a kissé dér lepte szomában. Önkívületi állapotba került egyik pillanatról a másikra, így a férje kénytelen volt vastag kötelekkel kikötözni, nehogy bárkiben is kárt tegyen. Néma tátogásából azt lehetett kiolvasni, könyörög, hogy vegyék már ki belőle, szabadítsák meg a fájdalomtól. A következő pillanatban a bába hátra hőkölt, mintha nem akarja elhinni azt, amit lát. Maszatos kezével hiába dörzsölgette táskás, aranybarna szemét, a látvány még mindig ott volt előtte. Amikor a vajúdó nő férje méltatlankodva ránézett, és utalt arra, hogy így felesége szenvedése nem fog megszűnni, a bába válasz helyett csak ki-be nyitogatta a száját, mint egy fuldokoló hal. A vörös hajú, sovány férj magabiztosan lépkedett a bábához, hogy akkor majd ő megmenti feleségét, ám ahogy megpillantotta azt, amit az öregasszony, ösztönösen egyre távolabb hátrált a szenvedő nőtől. 
– Belefagyott – suttogta. Kikerekedett szemekkel, reszkető térdekkel bámult a lábak közzé. A nő combjának belső felébe belemart a rádermedt jég, így vékony csíkokban csordogált néhol a vér. A születendő gyermek zúzmarás teste már félig kibújt anyja testéből. Normális esetben azt gondolták volna, hogy ez is egy olyan balszerencsés szülés, mint a többi, hiszen számtalanszor előfordult már, hogy a kegyetlen hideg hatására a gyermek belefagyott az anyába. Viszont ennél a ténynél sokkal rémisztőbb volt az, hogy az újszülött nagyon is életben volt. Bár testének szabad felét zúzmara és dér fedte, apró orrlyukaiból hűvös lehelet áradt kifelé, és ha jobban megfigyelték volna, az orrából kiáramló hópelyheket is észrevették volna. 
A bába rémületén nem tudott úrrá lenni, és önkéntelenül is figyelmen kívül hagyta az anya keserves rimánkodását, mert csak bámulta a csecsemőt, aki még sírni se sírt fel, de éppen olyan élő volt, mint a falu bármelyik lakosa. Dermedtségében nem vette észre, ahogy a nyurga férfi előveszi az ajtónak támasztott ásóját, és nagy lendülettel az ágy felé masírozott. Magasra lendítette a súlyos vasból öntött lapátot és a gyermek alig észrevehető nyaka felé lendítette fegyverét. 
– Maga meg mit művel? – csattant fel az idős bába. 
– Nem nézhetem, ahogy ez a szörnyeteg megöli a feleségemet! – kiáltott a férfi. Az idős asszony védelmezően a gyermek és a nő felé akarta vetni magát, de elkésett. Az ásó éle hatalmas csattanással ütődött neki a gyermek nyakának. A következő pillanatban viszont az éles fegyver feje némán elvált a nyelétől, és a földre pattant. A dermedt csöndet az öntudatát vesztett anya vad zihálása szakította meg. 
– Megmentem! – esdekelte az öregasszony, miközben sietve az ernyedt testű anya felé ment. A férfi állkapcsa megfeszült, fakó ajka keskeny vonallá préselődött, majd egy morgás kíséretében elállt a bába elől, és a felesége mellé ült egy kis sámlira. 
Az ősz, fonotthajú öregasszony letérdelt az ágy elé, és egy meleg vízbe mártogatott rongydarabot fektetett a nő gömbölyű hasára. Még néhányat egymásra helyezett, majd az egyre gyorsabban kihűlő vödörbe egy utolsó kendőt mártogatott, és törölgetni kezdte vele a feléig kibújt csecsemőt. Hosszú idő elteltével végül kibújt az egész baba. A bába gyorsan eltávolította a méhlepényt is, miközben az ifjú anya ébredezett. A férj arcán enyhülni látszottak a vonások, amint megpillantotta gyermekét. 
– Leány – tartotta büszkén az anya felé a csecsemőt. A nő, ahogy megpillantotta újszülött leányát, szívverése felgyorsult, majd vergődve sikongatni kezdett. 
– Vigye el innen! Nem akarom látni! – kiabálta, és férjének kedves szavaira sem reagált. 
– De a gyermeknek anyatejre van szüksége! – nézett rémültem a békésen szuszogó kisgyermekre. 
– Haljon éhen felőlem, nekem ő nem kell! Nem akarom látni! – üvöltötte egyre hangosabban a nő, miközben bőrébe vájt a kötél. A bába egyre elkeseredettebben próbálta győzködni a csecsemő anyját, de úgy tűnt a fiatal asszony hisztériarohamot kapott saját gyermekétől. A férfi a bába elé lépett, és elvette a lányát. 
– Nagyon köszönöm a segítségét, a fizetségét holnap megadom. A feleségem hátha holnapra kipiheni a szülés okozta fájdalmakat. Mindent köszönök – mondta még egyszer, majd az ellenkező bábát kifelé terelte a házból. 
– A gyermeknek minél előbb táplálékhoz kell jutnia! – szónokolta töretlenül, míg rá nem zárták az ajtót. A férj eloldozta a feleségét, aki amiután kiszabadult a kötelek fogságából, undorodva húzódott el a férfitól. 
– Drágám… - kezdte, de a felesége minden erejét összeszedve kiabált rá. 
– Tűntesd el a szemem elől! Látni sem akarom! 
– Ő a mi lányunk! Nem teheted ezt vele… - csuklott el egy pillanatra a férfi hangja, miközben a kezében szendergő leányra pillantott. 
– Nem! Nem az én gyerekem! Nekem ez nem kell! Vidd el a szemem elől! Ez egy szörnyeteg! A világnak az a legjobb, ha nem is marad életben! 
– De Életem! Nem tehetünk ilyet vele! Mi vagyunk a szülei! – a kiabálás hatására felébredt a csecsemő, és az éhségtől, meg a rémülettől fülsiketítő zokogásba kezdett. Apró kezeivel görcsösen markolták apjának mamutszőrrel kibélelt kabátját, aki egyre türelmetlenebbül próbálta csitítani gyermekét. A nő megelégelve a hangos sírást, támolyogva felkászálódótt az ágyából, és megindult férje felé, majd durván kikapta a kezéből a gyermeket, és az ajtó felé indult vele. 
– Alise! Ne tedd! – kiáltott utána a férje, miután ráébredt arra, mit akar tenni a felesége, ám a nő meg sem hallotta. Kinyitotta az ajtót. A néma, erős széllökések megtántorították ugyan, de nem törődött velük, sem a sebekkel, melyet csupasz mellkasára vájt a szél. Az éj sötét volt és rideg, a hó sem mert csillogni a holdfényben. Két kezével megragadta a gyermeket, és megpróbálta kidobni a hóba, ám lánya semmiképpen sem akarta elengedni anyjának bélelt hálóruháját. Végül a kisgyermek gyengébbnek bizonyult az anyjánál, így a nő végleg elengedte lányát, aki hangosan sírva belehullott a vastag hóba, majd ahogy földet ért el is hallgatott. A pillanatok alatt lejátszódó jelenetet a férfi fel se tudta dolgozni, így amikor késve a felesége mellé ért, döbbenetes látvány tárult a szeme elé. 
Azon a ponton, ahol gyermekét elnyelte a fehér takaró, felkavarodott a hó. A szeme láttára fagytak keménnyé az apró hópelyhek, melyek a háza felé kezdtek vészesen közeledni. Csak annyira volt ideje, hogy tekintete összetalálkozzon a feleségével, aki a következő pillanatban háttal a padlónak zuhant. Szája sarkából lecsöppenő vér ráfagyott az arcára, szeme csodálkozva tekintett felfelé. Testén apró, hópehelynagyságú véres lyukak voltak. A férfi remegve nézte a saját sebhelyes kezét, majd rázuhant feleségére. Szemével arra a pontra meredt, ahol a csecsemő sírását hallotta. Utolsó gondolatával átkozta el gyermekét.



*

Hajnalodott, és a falu ügyeletes hólapátolója, egy kissé bolond és árva, 17 éves fiú botladozott a keményre fagyott hó tetején, miközben súlyos, hegyesvégű lapátját szorongatta. Arcát eltakarta egy vastag sál, fején hatalmas, szőrös kapucni pihent. Hófehér kabátjával szinte teljesen beleolvadt a tájba. A keserű szél tépázta ugyan, de nem tántorodott el munkájától, és céltudatosan vájta a keményre fagyott hótengerbe a lapátot, hogy a házak ajtaja elől elkotorja őket. Egyszer csak, a nagy munka közben halk nyöszörgésre lett figyelmes, mire abbahagyta a munkát, és fülelni kezdett. Viszont a hang olyan hirtelen hallgatott el, hogy azt kezdte hinni, csak a szél szórakozik vele. A következő ház előtt erősen belevájta a hóba a lapátot, de amikor már lassan végzett, kővé dermedve pillantott le a földre. Egy csecsemő apró kis ökle fehérlett a hóban, centikre az ásó hegyes vége mellett. A fiú rémülten rogyott térdre, lekapta a kétujjas kesztyűjét és kaparni kezdte a havat, ahol a gyermek befagyott teste látszott. Azzal sem törődött, hogy ujjai már reszkettek a fagytól, körmei pedig vérezni kezdtek. Ahogy kiásta a gyermek fejét meglepetésében hátra zuhant. Egy kedves, hófehér tekintet pislogott rá a hólepedő alól. A fiú pedig hihetetlenkedve folytatta a gyermek kiszabadítását, miközben zavartan motyogott maga elé, hogy ez semmi esetre sem lehetséges. Néhány perc elteltével a gyermek már a karjai között feküdt, és kíváncsisággal vegyes döbbenettel méregették egymást. 
– Hát te meg hogy szöktél ide ki? – tanakodott a fiú, miközben megfordult a tengelye körül, és észrevette a ház nyitott ajtaját. Az a képtelen gondolat támadt, hogy a csecsemőt kifújhatta a szél a házból. Dühös is lett a lakókra, amiért ilyen felelőtlenül hagyták nyitva az ajtót, és még a gyermekük hiánya sem tűnt fel nekik. Trappolva a kunyhó felé igyekezett, de az ajtó küszöbén két halott szempárba ütközött, amik kifelé pislogtak a hó alól. Rémületében ki is csúszott karjai közül a gyermek, aki ismét a hóba zuttyant. Sűrű bocsánatkérések közepette emelte ki a megilletődött, pityergő lányt puha vánkosból. A halottak megdermedt testén megpillantotta a hópehely alakú sebhelyeket, majd a kezében szuszogó, fehérszemű csecsemőre nézett. Remegve vette a levegőt. Zörgéseket hallott a többi ház felől, és azt vette tudomásul, hogy a Amu népe lassan ébredezett. Nem akarta, hogy meglássa valaki a csecsemővel. Viszont az újszülött leányt sem akarta a szülők holttesténél hagyni. Gyorsan megmarkolta a hólapátját, majd amilyen gyorsan csak tudott a saját, félre eső viskója felé sietett.
Amint a kis otthonának biztonságos falai mögé került, gyorsan letette a gyermeket az alacsony asztalára, majd alaposan szemügyre vette. Nem volt kétséges, a fiú jól tudta, ki ő. A sálját elvette a szája elől, és mély sóhajtás szakadt fel belőle, amint a megmaradt mamut tejet kereste. Közben egyre hangosabban kezdett sírni a kislány, mire a fiú egyre jobban bepánikolt. Végül megtalálta azt az edényt, amibe félretette magának szomjúságos időre. Gyorsan előkerített egy viszonylag tiszta rongyot, majd egy kis zsákot formált belőle, amibe beleöntötte a tejesbödön tartalmát. Végül egy spárgával megkötötte a rongy végét, majd a kisgyerekhez lépve csepegtetni kezdte a szájába a tejet. Nem volt biztos benne, hogy ez mennyire árt, vagy használ az újszülöttnek, de megkönnyebbülve vette észre, hogy ízlik neki. 
–Sóval, te egy Sárkányszívű vagy – motyogta, miközben a szundikáló leányt nézte. – Bárcsak Santodumba születtél volna. Itt azt mondják szörnyű a Sárkányszívű élete. De tudod, igazán meglepő, hogy újra ideszülettél. Több, mint ötszáz éve volt már annak. Legalábbis az a hír járja. De ne félj, én vigyázok rád. A bátyád leszek! – simogatta meg bazsalyogva a kislány arcát. Már nem voltak egyedül.

2018. március 24., szombat

A HÓ SZÍVE - Az eslő hópehely

Sziasztok!
Egy különlegességgel készültem mára nektek, igazából ezzel egyáltalán nem akartam előállni, de álmodtam valami nagyon szuper dologról, és megint nem akartam ezt az álmot elveszíteni, szóval gyorsan le is jegyeztem, de rögtön akartam hozzá teremteni egy történetet is. Ezt olvashatjátok most, igyekszem ennek a világát is alaposan felépíteni, mint a Zúzmaralángokét, és szeretném ezt a sztorit is szerethetővé tenni. Viszont direkt nem csináltam hozzá új blogot, így is van éppen elég, úgyhogy a Hó szíve a Papírhalokon fog lenni, és remélem tetszeni fog nektek ez a történet! ^^


~ A hó és a láng ~

Századokkal, és időkkel ezelőtt, az égen háború dúlt. Két hatalmas, egykor méltóságos teremtmény vívta egymással a végeláthatatlan küzdelmet, mintha egyetlen céljuk az lett volna, hogy elpusztítsák a másikat. Üvöltő hangjuktól megremegett a mennybolt, hatalmas szárnycsapásuktól örökösen tajtékozott a tenger. Szigetek és szárazföldek lettek semmivé, miközben végeláthatatlan tombolásuk folyt. Hatalmas testük eltakarta a Napot, és a Holdat egyaránt, így a fojtogató, szénfekete függöny vészjósló lepelként telepedett le a tomboló bolygóra. 
Az egyik óriási lény testéből szikrák hullottak, mintha ő maga lett volna az elpusztíthatatlan láng, míg ellensége körül hófehér, kristályos pontok táncoltak szűntelenül, s annak szívében örökös jég lakozott. Egymás iránti olthatatlan gyűlölet fűtötte őket, amihez a gyilkolás vérszomja is párosult. Véresre tépett húsuk alól kivillantak erős csontjaik, de a sebek ellenére úgy tűnt, egymás számára a vég sosem érkeik el. 
Ám egy nap a lángot hordozó bestia szárnyát a jeges ellensége végül kitépte a helyéről. Miközben gyűlöletes ellenfele az örvénylő, magasra felcsapó hullámok közzé zuhant, diadalomittas üvöltés rázta meg a mindenséget. Ahogy a vörös pikkelyes testet elnyelték a hullámok, a víz fölé szállt, mintha gyönyörködne a halál illúziójában. Azonban alig ért a tajtékos tenger felszíne fölé, a hullámokból az izmos, szikrázó test utolsó erejével kicsapódott, és fekete fogaival bilincsbe zárta riválisának hófehér pikkelyes torkát, majd lerántotta a habokba. 
A víz alatt még karmolták, és harapták a másikat, ahol érték, míg végleg ki nem szállt belőlük a lélek. Egymásba gabalyodva dermedtek halottá, majd mikor a mélység sötétjében, az iszapos homokra hullottak, különös robaj szaladt végig az egész bolygó tenger lepte alján, mely az égig visszhangot vert. Hullámozni kezdett a talaj, majd lassan az örvénylő hullámok fölé, hosszú idő múlva egy hatalmas szárazföld emelkedett ki. 
A szárazföld egyik része magas, zord sziklákkal, és hegyekkel tarkított rideg vidékké alakult, melyet a kegyetlen, és hideg időjárás formált. A hegyek láncolatának végén havas síkság ereszkedett a talajig, majd az út egyre jobban keskenyedett. Egy vékony, nyúlánk partszakasz kapcsolta össze a hófehéren csillogó földrészt az egyre inkább erdő lepte tájjal. A hosszú, sáros part két oldalán hullámzott a tenger vize, mely hol rombolta, hol alakította a két egymástól különböző kontinenst. 
Ezeken a helyeken született meg Vardumar és Santodum. A két ország, akár csak a két hatalmas bestia, ellenálhatatlan vágyat érzett, hogy elpusztítsák a másikat. Ahogy nőtön-nőtt ez egymás iránti ellenszenv, egyre inkább ösztönössé vált számukra a másik ország gyűlölete, mintha csak a vérükben lett volna. A háborúskodás közepette megszületett két gyermek. Az egyik vörös szemekkel, a másik kékesfehér hajjal. Úgy tartották, szívükben ott ül a hó, és a láng. A sors egymásnak szánta őket, hogy találkozásuk pillanatában egyikük megölje a másikat. Hatalmas erő birtokában voltak, az emberek elkerülték, vagy csodálták őket. A két sárkány szíve dobogott mellkasukban. De vajon a lelkük hova tartozott?